Ugyanakkor azt is megemlíteném, hogy ez a kis részlet az utolsó fejezetek egyikéből származik, konkrétan egy sorsfordító rész eleje. ;)
Jó olvasást!
Andi
a húgával egy többszintes honvédségi épület földszintjén
próbált menedéket találni. Bár tudta, mi folyik körülötte,
mégse volt képes elhinni, hogy tényleg az történt, ami. Pedig
minden olyan rendben ment! Egy
szívdobbanásnyi idő alatt változott meg minden: kitört egy
tűzharc, ami folytán felrobbant néhány gázpalack, a tábor
főkapuját pedig kitörték a menekülő emberek, beengedve az
élőholtak seregét.
Az
udvaron összegyűlt tömeg a fejetlenség közepette szétlebbent,
mint egy megrémített galamb sereg, rémületében megrohamozva a
régi, mára már funkciójukat vesztett katonai épületeket. Andi
áldotta az eget, hogy Nikit sikerült hamar megtalálnia, és azóta
szorosan maga mellett tartotta. Mások példáját követve bevette
magát a húgával a legközelebbi épületbe.
Minden
egyes alkalommal, mikor nyílt a bejárati ajtó, összerezzent,
nehogy a következő, aki belép, egy rothadó, vérszomjas lény
legyen. A menekülők társaikat lehagyva próbáltak utat törni
maguknak, folyamatosan egymásnak ütköztek. Andi a sorra bevágódó
ajtókat látva, nem remélt menedéket a földszinti szobákban.
– Gyere,
menjünk fel az emeletre – mondta Nikinek, majd összefonta jobb
tenyerét a húgáéval.
Felérve
egy hosszú, szürke metlaki kockákból kirakott folyosó
nyújtózkodott, lentről pedig tompa zúgás kúszott fel. Andi a
testvérét magával vonszolva keresni kezdett egy megfelelő szobát.
Sorra próbálta kinyitni az ajtókat, de mindet zárva találta.
Azonban nem adta fel, mert az életük függött a rejtekhelytől.
Ekkor
hallotta meg a közelben felhangzó lövéseket. Kilesett a folyosó
nyitott üvegablakán és megpillantotta Kozma Andrást, ahogy
barátjával, Kristállyal megpróbálják felvenni a harcot a
zombikkal.
– Andris!
– kiáltott le neki az ablakból kihajolva, miközben karjával
erőteljesen kalimpált, hátha észreveszi a srác.
A
hangja azonban nem ért el hozzá, elnyomta az ismételten leadott
lövések döreje. A két fiú éppen elindult a szemközti épület
felé, amikor Andi még egyszer, utoljára, teli torokból
elkiáltotta magát.
Hangja
végre átjutott a csatamezővé vált udvaron; Andris megtorpant és
felé fordította a tekintetét. Észrevett!
Úgy érezte, egy hatalmas kő esett le a szívéről. Még látta,
hogy Kristállyal beszélnek valamit, aztán kiabálnak valamit, de
nem értette a szavakat, csak egymásba folyó zagyva hangokat
hallott. A közeléből érkező hörgést viszont meghallotta és
pontosan tudta, mit jelent.
Behúzódott
az ablakból és a hang irányába nézett. Önkéntelenül is
felsikoltott, mikor meglátta a felé rohanó élőholtat. Megragadta
a húgát és futni kezdett az ellenkező irányba. Lentről lövések
dördültek, azután a háta mögül üvegcsörömpölést hallott,
ahogy egymás után törnek össze a folyosó ablakai. Andris
védeni próbál.
Egy pillanatra sem
torpant meg, mert eszének higgadtabb felével tudta, hogy a fiúnak
esélye sincs olyan messziről eltalálni az őt üldöző zombit,
ami számára csak egy-egy pillanatra tűnik elő az ablakok mögött.
Andi
szorosan megmarkolta a tőle kapott revolvert, és futás közben
megpróbálta magát felkészíteni arra, amiről tudta, hogy most
már nem halogathatja tovább: használnia kellett a fegyvert egy
olyan lény ellen, ami egykor ember volt. Kész
röhej! Itt a zombi apokalipszis, én pedig még nem tettem egyet se
hidegre! Ki hinné el ezt?
Amikor
késznek érezte magát, hirtelen lefékezett, megperdült, és az
Andris által tanított lőpozícióba vágta magát. Célozz
a fejükre, mindig célozz a fejükre!
– ismételgette magában, azután meghúzta az elsütőbillentyűt.
Élete
első éles helyzetben leadott lövése eredményesen célba talált;
a lövedék az élőhalott homlokába csapódva átszaggatta a
koponyáját és agyvelőt lövellt szét a háta mögé. Andi nem
örülhetett sokáig, mert még további két lény loholt felé. A
következő lövést ugyan elvétette, de a harmadik és negyedik
lövéssel padlóra küldte a másik kettőt is.
– Andi,
gyere! – kiáltotta húga az egyik szoba ajtajából.
A
lány habozás nélkül berohant a helyiségbe Nikihez.
– Jól
vagy? – kérdezte tőle.
– Félek…
Andi
végigsimította Niki haját és rámosolygott.
– Most
már nincs semmi gond, várunk, amíg értünk nem jön valaki.
– És
ha nem fog?
Niki
fején találta a szöget. És
ha nem fog? Ismételte
el húga kérdését magában. Bár nem vallotta volna be, de ő is
ugyanettől tartott, hogy így vagy úgy, de abban a szűk szobában
fognak mindketten meghalni.
Mintegy
végszóra, az ajtón vadul dörömbölni kezdtek. Sietve odalépett
az egyik dupla szárnyas ablakhoz és kilesett. Azon az oldalon nem
látott egy fertőzöttet sem, viszont az ablakuk alatt parkolt egy
kisteherautó.
– Gyere,
mégis megpróbálunk kijutni! – mondta Nikinek, miközben
kinyitotta az ablakot. Még éppen látta, ahogy egy alak beszáll a
kisteherautóba.
Húgát
felsegítette a párkányra, majd ő is felmászott. Ekkor törték
be az éhes kezek a szoba ajtaját. Nikivel együtt elrugaszkodtak az
ablakból, és egy rövid zuhanás után egyenesen a kisteherautó
rakterének tetejére érkeztek.
Az
alak, aki korábban beszállt, éppen indította a jármű motorját,
amikor a szobába betörő zombik közül az egyik kihajolt az
ablakon, és addig nyújtózkodott a kuporgó lányok után, amíg
átlendült a párkányon és háttal a kisteherautón landolt
egy újabb
döndüléssel. Andi nem késlekedett, lelőtte amint felemelte a
fejét az élőhalott, majd lelőtte az utána érkezőt is. Ennyi
volt, csak hat lövés.
A volán mögött
ülő valaki, valószínűleg pánikba eshetett a tetőn folyó
események miatt, mert kövér gázzal indult el.
Kibillentette
a revolver dobját oldalra, hogy kilökje az üres töltényhüvelyeket
a fegyverből, azonban
egy éles
jobbkanyar következtében Nikivel együtt legurultak a
kisteherautóról.
Fűre
estek, de így is sajgott mindene.
Ennek ellenére
sietve talpra küzdötte magát és a legközelebbi fás rész felé
egy erőltetett futásba kezdett, maga után vonszolva húgát.
Istenem, csak ezt
éljük túl!
*
* *
Mikor
kinyitotta a szemét, a sátortetőt látta meg először, majd a
mellette békésen szuszogó Nikit. Nagyot sóhajtott, majd felült
és megdörzsölte a szemeit. Már
megint ez az álom…
Valójában
tudta, hogy ez nem teljesen igaz. Több volt puszta álomnál, ez a
Kiskőrösön történtek újraélése. Akkor látta Andrist
utoljára. Szerette a fiút és rettenetesen hiányzott neki. Gyakran
éli át éjszakánként azt a napot. Az álmoknál rosszabb, már
csak a bizonytalanság volt; nem tudta, hogy a fiú él-e még, vagy
már meghalt.
Úgy
gondolta, jót tenne egy séta a friss levegőn, így átvetette
lábát az ágy szélén, feltápászkodott, a fehérneműjére
felkapott egy pólót és egy rövidnadrágot, majd kilépett a
sátorból. Úgy se
tudnék visszaaludni, amíg a szomszédban töcskölnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése