2017. március 26., vasárnap

Egy kis malőr

Sziasztok!

Történt, hogy tegnap vettem észre, hogy amit eddig lejavítottam részeket a héten és a múlt héten, azt rossz verzióban végeztem el. Képzelhetitek, mennyire nem örültem ennek. És mégis hogy fordulhatott ez elő? Úgy, hogy a Ricsi és köztem való oda-vissza küldözgetés során rengeteg különböző változat keletkezik. Ez önmagában még nem lenne probléma, csakhogy nemrég átálltunk arra, hogy Dropbox-ban menedzseljük a kéziratot. De egyszer, mikor nemrég vonattal utaztam, leszedtem pendrive-ra, ami után elmulasztottam feltölteni. Na legalább észrevettem a tévedést.

Posztomat azzal zárnám, hogy ha minden jól megy, egy-két héten belül kiderül, tudunk-e (és ha igen, mikor) Ricsivel író hétvégét tartani áprilisban. Drukkoljatok!

2017. március 18., szombat

Apró lépések

Sziasztok!

Lassacskán csak sikerül visszatérni a rendes kerékvágásba. :) A héten már tudtam valamelyest foglalkozni a Holtak világa 2 javításával, de ami a legnagyobb előrelépés, hogy Ricsivel megbeszéltem, hogy ha éppen úgy jön össze a műszakja, akkor lejön egy-egy hétvégére és Szegeden közösen munkálkodunk. Ez azért lenne jó, ha minél többször megvalósulna, mert ilyenkor sokkal jobban haladunk.

Most ezt a bejegyzést ilyen rövidre fogom, de garantálom nektek, hogy holnap bőven lesz időm a HV2-vel foglalkozni! ;)

2017. március 12., vasárnap

Célok a jövőre

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben ismertetném a céljaimat a jövőre nézve. Mint azt az előző posztomban már kijelentettem, eltökélt célom a hónapban visszatérni a regényíráshoz, illetve hogy idén végre lezáruljon a Holtak világa - Küzdelem javítási fázisa és tulajdonképpen teljesen kész legyen a regény.

Blogolási céljaim között szerepel, hogy újra legyen heti rendszerességgel poszt. Amit még szeretnék elérni, hogy ne csak olyasmi bejegyzések legyenek, mint eddig, hanem némileg szerteágazóbb témákban (könyvek, filmek, stb bemutatása). Hogy ezek a heti (terv szerint szombat esti, csúszás esetén vasárnapi) rendszeres posztokban, vagy külön időpontban jelennek-e meg, majd idővel elválik. Sanszos, hogy eleinte az első opció fog megvalósulni, aztán ahogy egyre jobban tudom beosztani a teendőimet ebben a megváltozott helyzetben, a második is meg lesz játszva.

Amivel még feltétlen foglalkozni fogok az elkövetkezendő hónapokban (határozottan NEM a HV2 munkálatainak rovására), az nem más, mint az A.Z.T. projekt, amiről ha minden jól alakul, legkésőbb nyár elején már hallani fogtok.

Röviden összefoglalva ezek lennének publikus céljaim, amiket mindenféleképpen el akarok érni. Szerencsére úgy látom, hogy a magánéletbeli ügyeim is kezdenek normalizálódni, szóval nincs más hátra, mint előre! :)

2017. március 4., szombat

Fél év szünet után

Sziasztok!

Fél év kihagyás után újra jelentkezem. Hogy miért tűntem el erre a fél évre? Nos, sorozatosan jöttek be olyan sürgős projektek, amik minden szabad percemet lekötötték, így állandó rohanásban is voltam mindig. Akik ismernek (családok, barátok), tudják, hogy mindig éppen rohantam valahonnan valahová, pihenni is alig jutott időm.

De lassan ennek vége! Most kezd úgy normalizálódni a helyzet, hogy remélhetőleg még a hónapban aktívan vissza tudok térni a regényírás világába és eltökélt célom, hogy még idén végezzünk a Holtak világa - Küzdelem javítási munkálataival.

Sajnos mivel most még most sem vagyok eleresztve szabadidővel, ezért csak ennyi lettem volna, most már mindenféleképpen kellett magamról valami életjelet is adnom. :) Kicsit átformálom a várható bejegyzésekről szóló tájékoztatót és terv szerint heti rendszerességgel lesznek új posztok.

Szép napot és egy hét múlva ugyanitt! :)